Nekiment az Amazonnak Brüsszel
Az Európai Bizottság trösztellenes vizsgálatot indított, mert gyanújuk szerint az amerikai internetes kiskereskedelmi óriásvállalat kiadókkal kötött megállapodásainak egyes passzusai korlátozzák a versenyt.
Az Európai Bizottság trösztellenes vizsgálatot indított, mert gyanújuk szerint az amerikai internetes kiskereskedelmi óriásvállalat kiadókkal kötött megállapodásainak egyes passzusai korlátozzák a versenyt.
Gyurcsány Ferenc DK-elnök cége, az Altus Zrt. az általa elnyert uniós pályázat során nyilvánvalóan megtévesztő nyilatkozatot juttatott el az Európai Bizottsághoz - mondta Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő szerint. Hozzátette, az Európai Néppárt frakciója szerint "a botrányos ügyet" az EP költségvetési ellenőrző bizottságának napirendjére kell tűzni.
Nem minősül tiltott állami támogatásnak az, hogy a Mol és a magyar állam 2005-ben megállapodásban rögzítette, hogy a cég 15 éven át milyen mértékű bányajáradékot fizessen, ami a bányajárulék későbbi emelése után sem változott – erősítette meg az elsőfokú döntést másodfokon a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.
Már elküldték azokat a dokumentumokat az Európai Bizottságnak, amikkel a Demokratikus Koalíció rejtett pártfinanszírozását akarja bizonyítani a kormány. A továbbított dokumentumok között van Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vagyonbevallása.
Támogatni kell a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségen belül változásokat, mert a szurkolók jobbat érdemelnek - mondta a sportügyekért felelős uniós biztos, Navracsics Tibor a FIFA-elnök lemondását követően.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter Brüsszelben egyeztetett a regionális politikáért felelős uniós főigazgatóval, de nem jutottak túl sokra Gyurcsány Ferenc és felesége cégének, az Altusnak az ügyében.
A Magyar Nemzet szerint nincs olyan visszakozó tartalma az Altus Zrt. brüsszeli megbízásáról szóló, a magyar kormánynak küldött uniós levélnek, amilyet a Miniszterelnökség tulajdonított neki, sőt a Bizottság kiáll a Gyurcsány-cégnek adott megbízás mellett.
A héten pont kerül a Mol ügyének végére, melyben az Európai Bizottság azt követeli, hogy fizessen vissza a magyar államnak több mint 30 milliárd forint tiltott állami támogatást.
Az Európai Bizottság elnöke fesztelen stílusáról ismert, Orbán Viktor lediktátorozása pedig az üdvözlési ceremónia mókás része volt - mondta Jean-Claude Juncker szóvivője.
A Fidesz-frakció a DK állami támogatásainak felfüggesztését kezdeményezte. Nézetük szerint ugyanis a Gyurcsány tulajdonába tartozó Altus Zrt. uniós megbízása bújtatott párttámogatásnak minősül. Az Altus kiválasztása hamarosan az EP szakbizottsága elé kerülhet, néppárti politikusok pedig átfogó adatigénylést nyújtottak be az ügyben.
A hitelezők jelentős kedvezményeket tettek Görögországnak, a kitűzött célokat korábban az athéni kormány is elfogadta, a kérdés az, hogy azokat milyen hiteles intézkedésekkel lehet elérni, a hitelezők sem nyugdíj-, sem bércsökkentést nem követelnek - közölte hétfőn az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
Ismét kérdezősködik nálunk az Európai Bizottság, de ezúttal 14 másik tagországban is. Brüsszel 15 uniós tagállamtól adatokat kért be a területükön működő multikkal kötött támogatásokról, főleg az adómegállapodásokról.
Mind elvakultabb kampányt folytat a kormány menekültügyben, gyakorlatilag teljesen összemosva a bevándorlás- és a menekültkérdést. A xenofób hangvételű nemzeti konzultáció egyes kérdései egyértelműen sértik a menekültügyben hatályos ENSZ-dokumentumokat. Orbán azonban nem tágít.
A Brüsszelben tárgyaló Lázár János szerint a korrekcióval sem éri kár Magyarországot, mert a pénzeket meg lehet pályáztatni, ezeknek az operatív programoknak az esetében túlvállalás is volt, vagyis a forrásokat el lehet számolni más projektekre.
Lázár János az Európai Bizottság regionális politikáért felelős főigazgatójával találkozik kedden Brüsszelben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra is kíváncsi lesz, hogy "Brüsszel milyen alapon avatkozik be a hazai pártfinanszírozás kérdésébe, hiszen az Altus uniós megbízása egy áttéten keresztül megteremti a DK finanszírozásának alapját" - írta Lázár János tárcája.
Az Európai Bizottság figyelemmel kíséri az FIFA ügyében folyó vizsgálatokat, és sietnek leszögezni: a sportban nincs helye a korrupciónak.
Egy lapinterjúban az Európai Bizottság elnöke – aki nemrég viccből taslit adott Orbán Viktornak – azt mondta, ha Magyarország bevezetné a halálbüntetést, akkor az válóok lenne, ugyanis nincs helye az Európai Unióban annak, aki bevezeti azt. Arról is beszélt, hogy két éve diktátornak szólítja a magyar kormányfőt, és ez "a barátság jele".
A magyar kormány még nem juttatta el az Európai Bizottságnak a reklámadóról szóló törvény legújabb változatát – erősítette meg a Világgazdaság kérdésére a brüsszeli testület.
Jean-Claude Juncker a múlt pénteki rigai csúcson mindent megtett annak érdekében, hogy a tagállami vezetők üdvözlését feldobja. Nem csak Orbán Viktorból csinált hülyét.
Az Európai Bizottság elnökének újabb tréfájához kellett jó arcot vágnia Orbán Viktornak, akit az AFP beszámolója szerint "Helló, diktátor" – felkiáltással köszöntött Jean-Claude Juncker a pénteki rigai csúcsra érkező magyar miniszterelnököt. Sajtófőnöke szerint Orbán egy "Helló, Grand Duke" fordulattal válaszolt - állítólag szokás ez már köztük.